Vonalkód fekete

VIRT EMESE

Emese az Indigó Műhely szülőanyja, ős alapító tagja a távoli 2012-ből. Ő jegyzi műhelyünk legtöbb grafikáját és az ő munkáját dícséri az Indigó Műhely megjelenése a logótól a weboldalig. Ő készíti a reklámképeket, videókat, és írja a szövegeket a honlapra, a blogra és a fb posztokhoz is. Már tizenévesen is olyan pólókban járt, amiket maga készített, textilfestékkel festett koponyát, osztják mintát, arcokat, hipóval készített ábrákat a pólóira, igazán predesztinálva volt erre a pályára.
Fő munkahelyének mégis az otthonát tekinti, és legfontosabb feladatának a 3 csodás gyerekének a nevelgetését, és a körülöttük adódó végtelen háztartási és egyéb testi és lelki munkálatokat. Ebben osztozik drága férjével, azzal az áldott jó Paczival, aki éjszakánként mosogat, tereget, akire mindig lehet számítani, és aki szintén az Indigó Műhely oszlopos tagja. Még a BME építészkaron nézte ki magának Emese, ahová mindketten jártak: amint meglátta egy gólyabálon, rögtön szerelmet akart Neki vallani, mert első látásra tudta, hogy Ő a nagy Ő, de szerencsére szem elől tévesztette, ami nem csoda, tekintve az elfogyasztott boroskólák mennyiségét. Így végül végtelen sok randevú és fondorlat után sikerült becserkészine, amik közül egyik kalandosabb volt a másiknál, például egyszer, amikor a Csobánc tetején aludtak egy szál polifoammal felszerelkezve, egy demizson romlott bor társaságában, amit egy helyi "borász" sózott rájuk. Egy sziklán üldögéltek a holdfényben, Paczi már-már Emese vállára tette volna a kezét, amikor megjelent egy termetes borz, akinek piszkosul a fejére ragadt egy üres olajfestékes konzervdoboz. Aznap éjjel Emese ült ennek a borznak a hátán, a szőrét simogatva bizalmasan népdalokat sustorgott a fülébe, és úgy érezte igazán közel kerültek egymáshoz, mert szép lassan a borz megnyugodott (ami valószínűleg inkább az egyre nagyobb oxigénhiány eredménye volt), amíg Paczi lukakat ütött a doboz végén, és szőrszálanként fejtette le azt a fránya konzerdobozt a fejéről. Végül sikerült a művelet, szerencsére csak később tudták meg, milyen veszélyes is tud lenni egy borz. Mindenesetre a megmentett borzuk még aznap este visszadöcögött a párjával, Emeséék szerint megköszönni az életét. A Gondviselés azóta is jelen van az életükben ugyanolyan hihetetlen fordulatokban, mint ahogyan ennek a borznak volt jelen, amekkora esélye volt, hogy aznap éjjel, amikor ráragad a fejére egy ilyen fémszörny, akkor az éjszaka közepén a vakon kódorgó útjába akadjon egy ébren a kuka sötétben a hegytetőn üldögélő emberpár, aki még segít is rajta.
Az élet szép!